05dec
A továbbképzés költségeit az Európai Unió RRF-2.1.2-21-2022-00019 – ‘Gyakorlatorientált képzésfejlesztés az Óbudai Egyetemen az Ipar 4.0 jegyében’ című projektből az Óbudai Egyetem finanszírozta.
Örömmel jelentjük, hogy az Óbudai Egyetem első, akkreditált STEM tanártovábbképzése rendkívül sikeresen zárult! A programra jelentkezők száma meghaladta minden várakozásunkat, hiszen kétszeres túljelentkezéssel indultunk. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a pedagógusok nagy érdeklődéssel fogadták ezt a gyakorlatorientált, innovatív képzési lehetőséget.
A 30 órás, ingyenes továbbképzés során a résztvevők számos új pedagógiai és módszertani eszközt ismerhettek meg, amelyeket a mindennapi tanítási gyakorlatukban azonnal alkalmazhatnak. A négy modulban olyan izgalmas témákat jártunk körbe, mint a gamifikáció, a játékosítás, az iskolán kívüli tanulási lehetőségek és a mesterséges intelligencia használata a STEM oktatásban.
A képzés során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a résztvevők ne csak elméleti tudást szerezzenek, hanem gyakorlati tapasztalatokat is gyűjtsenek. Ennek érdekében számos interaktív feladatot és gyakorlatot építettünk be a programba.
A visszajelzések alapján a résztvevők nagyon elégedettek voltak a képzéssel. Kiemelték, hogy a program inspiráló volt, és számos új ötletet kaptak a tanítási módszereik fejlesztéséhez. A résztvevők nagyra értékelték a gyakorlatorientált megközelítést és a lehetőséget, hogy a tapasztalatcsere folytatódjon a többi pedagógussal.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint a résztvevők pozitív visszajelzései alapján 2025-ben is folytatni tervezzük a STEM tanártovábbképzési programot. Tervezzük, hogy még több pedagógushoz eljuttassuk ezt a rendkívül hasznos és innovatív képzést.
Hiszünk abban, hogy a STEM oktatás kulcsfontosságú szerepet játszik a jövő szakembereinek képzésében, valamint bízunk benne, hogy azáltal, hogy a pedagógusokat felkészítjük az új kihívásokra, hozzájárulunk ahhoz, hogy a diákok érdeklődését felkeltjük a természettudományok és a technológia iránt.
Szeretnénk köszönetet mondani minden résztvevőnek és előadóinknak, akik hozzájárultak a program sikeréhez. Külön köszönet illeti vállalati támogató partnerünket, az ASURA Technologies Zrt.
Az Óbudai Egyetem Nyári Gyerekegyetem programsorozatának keretében első alkalommal valósult meg a... read more
Együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája (a Magyarországi STEM Platform) két kiállítóhellyel, interaktív... read more
Hogyan kapcsolódik össze a jövő technológiája, a társadalmi felelősségvállalás és a digitális... read more
A SOBER Social Skills Development and STEM for a better life programot... read more
Mi történik, ha az élménypedagógia nemzetközi szakértői, az egyetemi innováció és egy... read more
Nelson Mandela szavai örökérvényűek: „A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a... read more
2023.10.11-én, brüsszeli zárókonferenciával és projektértekezlettel zárult le 2020-ban indult Erasmus+ projektünk. Konzorciumi... read more
Mi történik, ha az ország egyik vezető műszaki egyeteme, a legnépszerűbb építőjáték... read more
STEM Kiválósági Programunk a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósul meg az NTP_STEM_24_0011... read more
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-szukseges-sutik | 1 year | No description |