21máj
2023 joggal érdemelte ki a „Mesterséges Intelligencia Éve” címet, köszönhetően a ChatGPT-hez hasonló generatív modellek áttörésének, melyek az MI személyes használatát bárki számára elérhetővé tették. Ez a dinamikus változás már nem csupán egy távoli jövőkép, hanem a mindennapjaink és egész iparágak átalakulásának valósága.
Az oktatás területe is aktívan reagál erre a fejlődésre. A diákok elkezdték integrálni az MI-alapú technológiát tanulmányaikba, ami új kihívások elé állította a pedagógusokat. A hiteles MI-kommunikáció a tanórákon és a gyakorlati tudásátadás módszerei kulcsfontosságúvá váltak. Világossá vált, hogy az új digitális kompetenciák elsajátítása elengedhetetlen, hiszen a mesterséges intelligencia hamarosan az edukáció szerves részévé válik.
E felismerés jegyében az Asura Technologies az Óbudai Egyetemmel és a Skoollal karöltve egy sikeres, egyedülálló egynapos ingyenes workshopot szervezett általános- és középiskolai STEM-tanárok, valamint a STEM-tudományok iránt érdeklődő oktatók számára. A rendezvény interaktív előadások keretében nyújtott betekintést a mesterséges intelligencia működésébe, sőt, a résztvevők a programozás alapjaival is megismerkedhettek.
A workshop nagy érdeklődés mellett zajlott, és lehetőséget teremtett a pedagógusok számára, hogy közösen gondolkodjanak a jövő oktatásának alakításáról. A résztvevők választ kaphattak olyan fontos kérdésekre, mint:
A workshop sikeresen zárult, értékes tudással és inspirációval gazdagítva a résztvevő pedagógusokat. A rendezvény bebizonyította, hogy a tanárok elkötelezettek a jövő oktatásának alakítása iránt, és nyitottak a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek megismerésére és integrálására a tanítási gyakorlatukba. A közös tanulás és eszmecsere értékes alapot teremtett egy értékteremtő MI-stratégia jövőbeli kidolgozásához az oktatásban.
Az eseményt az RRF-2.1.2-21-2022-00019 azonosítószámú, „Gyakorlatorientált képzésfejlesztés az Óbudai Egyetemen az Ipar 4.0 jegyében” című pályázat társfinanszírozásával valósítottuk meg.
A STEM iroda munkatársai, Kersánszki Tamás, oktatásfejlesztő és Márton Zoltán projekt koordinátor... read more
STEM Kiválósági Programunk a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósul meg az NTP_STEM_24_0011... read more
A STEAM felsőoktatási innovációért járó Lueny Morell-díj a természettudományok, a technológia, a... read more
A "Social Skills Development and STEM for a better life – SOBER" Erasmus+... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája (a Magyarországi STEM Platform) két kiállítóhellyel, interaktív... read more
A Magyarországi STEM Platform képviseletében Kersánszki Tamás platform menedzser és Felde Imre... read more
A továbbképzés költségeit az Európai Unió RRF-2.1.2-21-2022-00019 – ‘Gyakorlatorientált képzésfejlesztés az Óbudai... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája, a Magyarországi STEM Platform és az EU... read more
A K&H STEM technológiai pályázatán kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozatoddal hozzájárulhatsz az új,... read more
2025. június 10. és 13. között Budapest adott otthont az ICGAL 2025... read more
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-szukseges-sutik | 1 year | No description |