21jan
STEM Kiválósági Programunk a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósul meg az NTP_STEM_24_0011 azonosító kódú pályázat keretében.
Január 17-én, pénteken második feléhez érkezett a STEM Kiválósági Program. Márton Zoltán, a tehetségprogram vezetője nyitotta meg a félévet. Az eseményen tájékoztatta az ösztöndíjas hallgatókat az előttük álló modulokról és kihívásokról, valamint felhívta a figyelmet az International STEAM Festival regisztrációjára.
A képzés során Prof. Dr. Molnár György – a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ (Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar) Tanszékvezetője, egyetemi tanára és Dr. Nagy Enikő, a Neumann János Informatikai Kar, Kiberfizikai Rendszerek Intézet egyetemi docense ismertette meg a résztvevőket a robotika alapelveivel, a modern informatikai rendszerek szerepével és a mesterséges intelligencia alapszintű alkalmazási lehetőségeivel.









Gyakorlati példák és egyszerű programozási feladatok révén betekintést nyernek a robotok működésébe, az automatizálás alapjaiba, valamint az MI-technológiák mindennapi használatába. A tehetséggondozó foglalkozások célja, hogy megalapozza a diákok technológiai és programozási tudását, elősegítve a további fejlődést ezen a területen. Ezen túlmenően az alapvető informatikai és robotikai fogalmak megértése, a robotok működési alapjainak elsajátítása, valamint a mesterséges intelligencia alapjainak megértése, digitális eszközök és kompetenciák alkalmazása a mindennapi életben.
A K&H STEM technológiai pályázatán kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozatoddal hozzájárulhatsz az új,... read more
A STEAM Kiválósági Program célja a 12. évfolyamos középiskolás tanulók tehetséggondozása a... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája is képviseltette magát a 2023-as Educatio Szakkiálításon,... read more
STEM Kiválósági Programunk a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósul meg az NTP_STEM_24_0011... read more
A XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia „Tanulás- és tanításmódszertani – tudástechnológiai” szekciójában,... read more
2025. június 10. és 13. között Budapest adott otthont az ICGAL 2025... read more
A STEM iroda munkatársai, Kersánszki Tamás, oktatásfejlesztő és Márton Zoltán projekt koordinátor... read more
Véget ért a STEAM Kiválósági Program egyik legizgalmasabb fejezete: a „Mesterséges Intelligencia... read more
STEM Kiválósági Programunk a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósul meg az NTP_STEM_24_0011... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája ismét izgalmas eseménnyel színesítette a középiskolások életét.... read more
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-szukseges-sutik | 1 year | No description |