14máj
A rendezvény reggel 09:00-kor kezdődött a vendégek fogadásával, majd az esemény Molnárné Török Réka, Alpolgármester Asszony hivatalos megnyitójával és Márton Zoltán Főszervező Úr köszöntőjével folytatódott. A nap folyamán különféle értékes előadások hangzottak el, amelyek a digitális korszak kihívásaival és a kibertérbeli veszélyek elleni védekezés modern stratégiáival foglalkoztak. Dr. Eigner György Dékán Úr és Laczi Szandra Anna Kibervédelmi szakember előadása a ChatGPT felelős használatára és a digitális személyazonosság védelmére összpontosított, míg Márton Zoltán Projekt koordinátor és Kirchhof Sándor Játékfejlesztő a biztonságtudatosság fontosságát hangsúlyozták a Minecraft és a gamifikáció világa által. Az 1. szekciót pedig Prof. Dr. Rajnai Zoltán Magyarország Kiberkoordinátorának előadása zárta, az online gyermekbántalmazás megelőzéséről és kezeléséről, illetve a különböző internetes és telefonos adathalász csalások kivédéséről.
Az előadássorozat első felét, egy kávészünet követte, amely után további előadásokkal folytatódott a program. Balogh Zsolt József Őrmester Úr a bűnmegelőzési stratégiákról és a Gondosóra programról beszélt, míg Fülöp Tamás Igazságügyi szakértő a számítógépes bűncselekményekre és azok megelőzésére irányította a figyelmet.
A rendezvényt nem csak előadások, hanem gyakorlati workshopok is színesítették, ahol a résztvevők közvetlenül kaphattak tanácsokat a kiberbiztonsági szakértőktől. Az eseményen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Óbudai Egyetem, a Magyar Kiberbiztonsági Klaszter szakértői is jelen voltak.
A “Kiberbiztonsági workshop családoknak!” eseményt az Óbudai Egyetem, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Kiberbiztonsági Klaszter, Gyömrő Város Önkormányzata, a Kutatók Éjszakája programsorozat és a Hankó István Művészeti Központ szervezte.
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA) véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé.
STEM Kiválósági Programunk a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósul meg az NTP_STEM_24_0011 azonosító kódú... read more
Date:December 13, 2024Venue:Obuda University BA Building – John von Neumann Faculty of... read more
Companies, experts, educators and students met at the International STEAM Festival, this... read more
Belga, Magyar, Lengyel és Török partnerekkel folytatott stratégiai együttműködésünkben digitális alapú, egymásra... read more
Befejeződött a „A jövő energiája Minecraft tábor” - Nyári Gyerekegyetem, az Óbudai... read more
A SOBER Social Skills Development and STEM for a better life programot... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája is képviseltette magát a 2023-as Educatio Szakkiálításon,... read more
Az Óbudai Egyetem STEM Irodája, a Magyarországi STEM Platform és az EU... read more
A STEM iroda munkatársai, Kersánszki Tamás, oktatásfejlesztő és Márton Zoltán projekt koordinátor... read more
Gyömrő városában hirdetik az eseményünket, melynek célja felhívni a figyelmet az online... read more
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-szukseges-sutik | 1 year | No description |