Jelentkezés – Gyerekegyetem 2023 – Edelény

JELENTKEZZEN NYÁRI GYEREKEGYETEMI TÁBORUNKBA!​

A képzés maximális létszáma 22 fő, mely a jelentkezés sorrendjében telítődik!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2023.06.11.

Tisztelt Szülők!

Az Óbudai Egyetem STEM Irodája és az országos kiterjedésű Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat megszervezi első, Nyári Gyerekegyetemét, Edelény városában, az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk gyermekeiknek, a játékalapú tanulás-tanítás eszközrendszerével, a méltán híres Minecraft szoftver integrálásával. A felsőoktatásban tanult műszaki tudományok és a természettudományok már ilyen fiatal korban is teret kapnak, ehhez egy tanulmányban intenzív, kellőképpen modellezett, valós példákon alapuló szimulációs térre van szükség, amelyet csapatunk biztosít. Az edelényi oktatási intézmény ideális helyszín, hiszen egyfajta tanulmányi csomópontként írható le pozíciója a térségben. Az iskola az esélyegyenlőség megteremtésére és a tehetséggondozásra nagy hangsúlyt fektet, így táborunk jó célt szolgálhat a tanulók körében.

Kersánszki Tamás,
Óbudai Egyetem, STEM Iroda – Magyarországi STEM Platform vezetője

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok letölthetőek az oldal alján!

Tábori személyzet

Márton Zoltán

Táborvezető/ Oktató (ÓE)

Az Óbudai Egyetem STEM Irodájának koordinátori feladatai mellett, oktató szerepet is betölt a táborban. Kutatási területe a környezetbiztonság (különösképpen a felső küszöbértékű üzemekre vonatkozóan), ezen felül a gamifikáció és az élményközpontú matematikai és természettudományos oktatási módszerek alkalmazása. 

Előadásokat tart a energiatermelések technológiáját illetően, majd mindezt a Minecraft szoftveren keresztül szimulációként mélyíti el a táborozók körében. A tábori tematikát tudományos alapokra helyezi, jól felépített, intenzív tanulmányi napokra bontva.

Kirchhof Sándor

Gyakorlatvezető / Oktató (ÓE)

Az Óbudai Egyetem STEM Irodájának vezető, játékfejlesztő programozója, algoritmikus gondolkodásmóddal közelíti meg a Minecraft játékán belüli dimenziót, ahol a megújuló energiaforrások megépítését, karbantartását, és továbbfejlesztését tanítja meg a táborozóknak.

A szélenergia, a napenergia és a vízenergia mellett, fissziós atomreaktort fog építeni a gyermekekkel, amelyet modulárisan tanít meg a Minecraft világán keresztül. A Minecraft modifikációk testbeszabásával közelebb hozza a valóságot, a virtuális térben.

Helyszíni szervezők

Barta József

Intézményvezető (SZTMI)

Flaskó Tamás

Rendszergazda / Informatikus (SZTMI)

Jelentkezés folyamata

1

Kérjük olvassa át a tábori tájékoztatót, majd nyomtassa ki, és töltse ki a jelentkezési lapot, a szülői nyilatkozatot! Szkennelje be, fotózza le majd minél előbb küldje el a marton.zoltan@uni-obuda.hu e-mail címre a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat! Fontos, hogy a tábor 1. napján hozza magával gyermeke az eredeti példányokat is!

A tárgymezőbe kérjük a következő szöveget írja be: Nyári Gyerekegyetem - Edelény

2

Ezt követően, jelentkezését visszaigazoljuk, a jelentkezést követő 5 napon belül, a táborvezető levelével.

3

Jelentkezése kizárólag akkor tekinthető elfogadottnak és megerősítettnek, amennyiben beküldésre kerülnek a jelentkezési dokumentumok és a táborvezető megerősíti a jelentkezést!

Táborunk az alábbi rendeletnek megfelelően kerül megszervezésre:
12/1991. (V. 18.) NM rendelet a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről

4. § (1) A táborozásban csak az vehet részt, aki arra egészségileg alkalmas.

(2) *  A gyermek törvényes képviselője a 2. melléklet szerinti adattartalmú, a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja a táborozásban részt vevő gyermek megfelelő egészségi állapotát a táborozás megkezdése előtt. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt – a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt – a táborozás szervezője adja át kitöltés céljából.

(2a) *  Az iratokat a táborozás szervezőjéhez – az általa megállapított határidőig – kell visszajuttatni. A nyilatkozatot legkésőbb a táborozás megkezdésekor a táborozás szervezőjének kell átadni. A nyilatkozatot a táborozás ideje alatt a tábor helyszínén kell tartani.

Letölthető dokumentumok