Az Egri Tankerületi Központ MTMI készségeinek és kompetenciáinak fejlesztése, pályaorientáció megvalósulása mellett

Projekt azonosító:

EFOP-3.2.5-17

Intézmény:

Egri Tankerületi Központ

Támogatási összeg:

149 999 437 Ft

A projekt célja:

Az Egri Tankerületi Központ a projekt keretében kívánja még eredményessebbé tenni az intézményeket. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt hozzájárul a köznevelés hatékonyságának növeléséhez, a minőségi oktatáshoz, neveléshez és képzéshez való hozzáféréshez. A támogatás a pályaorientációs és tanácsadási tevékenységek megerősítését segíti. Határozott lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az oktatásban nagyobb hangsúlyt kaphassanak a természettudományos témák, illetve a tanulók számára egyre népszerűbb legyen e tantárgyak tanulása és a mérnöki, természettudományos, informatikai életpálya választása. Ezen hivatások felé az orientációt, az ehhez kapcsolódó tantárgyak megszerettetését már kisiskolás korban célszerű elkezdeni, hogy a gyerekek már a legfogékonyabb korban megszeressék a matematikát, az informatikát és a természettudományos tárgyakat, így később motiváltabbak és sikeresebbek legyenek e tárgyak tanulása során. A fiatalokhoz közel álló, digitális, interaktív eszközök használata mellett fontos javítani a diákok matematika, természettudományos, műszaki és informatikai tantárgyakhoz fűződő viszonyát. Ezek együttesen segíthetik az e tantárgyakra épülő életpályák vonzerejének növelését.

Honlap:

Egri Főegyházmegye (egyhazmegye.hu)